A Tudatlanság Filozófiája


IRM

Vissza Prabhupadahoz (Back To Prabhupada - BTP) 58. Szám, 2018. 2. rész


A 2018. évi GBC ülésein a következő határozatot fogadták el:

"Tekintettel arra, hogy  a  moratórium mind a Vaishnavi, mind a második generációs bhakták diksa gurukként való szolgálatára fennáll, az mindaddig megmarad, amíg a GBC nem fejezi be a guru-tattva kutatását az ISKCON-ban;

Mivel a GBC-testület korábban elkötelezte magát a kutatás és az évenkénti felülvizsgálat mellett, addig, amíg nem lesz a konklúziója egy minden részletre kiterjedő és magába foglaló megértés, hogy ismertesse, hogyan működnek a diksa- és siksa guruk egységesen az ISKCON keretein belül;

Mivel a GBC kijelentette, hogy "rendíthetetlenül elkötelezett" a fentiek teljesítésére;

Határozat meghozatala: A GBC ismételten javasolja a 2015/310-es ezen nyilatkozatát, és megkezdi, hogy vagy minden Éves Általános Ülésen, vagy minden Féléves Általános Ülésen legalább két napot szenteljenek ennek a tárgynak, ameddig ezen téma lényeges szempontjait kielégítő módon megoldják."
(2018. 308 sz. Határozat)

Így a GBC határozatba iktatta és rögzítette, hogy ők még mindig nem tudják:

a) Hogyan kellene dolgoznia a diksa és siksa guruknak az ISKCON-ban.

b) Vajon kellene-e, hogy női diksa guruk legyenek.

c) Vajon valaki lehet-e diksa guru az ő diksa gurujának a fizikai jelenlétében (“második generációs bhakták”).

Ily módon ők nem tudják:

 I. Ki lehet diksa guru;

II. Ők mikor lehetnek diksa guruk;

III. Vagy, hogyan kellene működnie az ilyen guruknak az ISKCON-ban.

Még ha nekik nincs is támpontjuk az ilyen alap és sarkalatos kérdéseket illetően a diksa guruk vonatkozásában az ISKCON-ban,  az elsöprő vágyuk miatt, hogy mindenáron guruk legyenek, még mindig bizonyíték nélkül bizonygatják, hogy az egyetlen dolog, amit tudnak:

• Srila Prabhupada nem lehet a diksa guru;

• Nekik okvetlenül diksa guruknak kell lenniük!

Azt állítják, hogy még mindig "kutatják" ezeket a kérdéseket. De a guru csalás már 40 éve folyik, de még mindig nem tudják megmagyarázni ennek az alapját! Így a GBC filozófiai pozíciója az, hogy : semmink sincs. És ehelyett nagyfokú tudatlanság uralkodik. Mivel az IRM filozófiai pozíciója nagyon világos , ennélfogva nekünk világos választásunk van a kettő között: Srila Prabhupada vagy a tudatlanság!


Visszatérés az IRM weboldalhoz

 

Énekeld: Hare Krisna, Hare Krisna, Krisna Krisna, Hare Hare,
Hare Rama, Hare Rama, Rama Rama, Hare Hare
- és légy boldog!